II.4.- More than everything (+18)

!!Nagyon sajnálom az ekkora csúszást!!

Ne haragudjatok, hogy ekkorát késtem a résszel, nem tudok rá magyarázatot adni..:/ Remélem azért nem vesztelek el titeket.:/ És tényleg nagyon sajnálom. :/ De most nem is húzom tovább... 

♥Good Reading! ♥

*Harry*
Mindenre pontosan emlékszem. Ahogy vártam, hogy értem jöjjenek, ahogy nem tudtam másra koncentrálni, mint a fájdalomra, ahogy a pánik felülkerekedett rajtam, ahogy könnyek gyűltek a szemembe, ahogy szaggatottan vettem a levegőt, és ahogy féltem, ez tönkre tesz mindent. A sokk hatása alatt voltam, láttam, ahogy megjönnek a tűzoltók, a rendőrök és a mentősök. Láttam az arcukat, láttam mindent, amit tesznek. Mégsem fogtam fel. Az egyik pillanatban még a kocsimban ültem a másikban pedig már egy hordágyon toltak. Mereven bámultam magam elé, nem szóltam egy szót sem. A mentő autó szirénázva indult el, megelőzve az előttünk haladó járműveket, magunk mögött hagyva a baleset helyszínét. Valamit mondtak nekem, de nem értettem. Aztán rám raktak egy lélegeztető szerkezetet.
- Most el fog aludni. – nézett a szemembe az orvos. Rezzenéstelen szemmel bámultam rá, nem értettem mit akar. Hallom, hogy beszél, de nem vagyok képes befogadni az információkat.
Hirtelen kezdtem elálmosodni, próbáltam nyitva tartani a szemem, de ez nagyon nehéznek bizonyult ezért hagytam magam beszippantani a sötétség örvényébe.

*Zayn*
Épp Valancyval voltam, mármint, Úgy. Ha értitek, mire gondolok. Uhm… De még mielőtt belemelegedhettünk volna, megcsörrent a telefonom. Nagyot sóhajtva nyúltam utána, ismeretlen szám volt. Kicsit haboztam, de aztán felvettem.
„Igen?” – szóltam bele a telefonba. Szemeim egyre jobban kikerekedtek, „leesett” az állam.
„mindjárt ott leszünk. Viszlát.” – nyomtam ki a telefont.
- Mi történt? – kérdezte ijedten barátnőm.
- Harry kórházban van. Siess, bemegyünk hozzá! –adtam ki a parancsot.
Érzelmek sokasága öntött el. Aggódtam a haverom miatt. 5 perc múlva már egy taxi hátsó ülésén ültünk. Újabb 5 perc múlva pedig már a kórház előtt álltunk. Megállt mellettünk egy autó, Liam szállt ki belőle.
- Sziasztok! – intett, ránk nézett, majd újra megszólalt. – Tudtok valamit?
Megráztunk a fejünket, majd javasoltam, hogy menjünk be. Mind hárman elindultunk. A portán felküldtek minket a második emeletre, ott megtaláltuk Niallt és Louist, akik épp fel-alá járkáltak.
- Srácok! – köszöntöttük őket. – Ti tudtok valamit? – kérdeztem, és próbáltam higgadt maradni. A feszültség csak úgy vibrált a légtérben.
Mind megrázták a fejüket. Én a magam részéről leültem egy műanyag székre, aminek világoskék színe volt. Kezemet tördelve bámultam magam elé, s közben-közben végig futtattam szemem a társaságban. Semmi konkrétat nem tudunk, csupán annyit mondtak, hogy balesete volt. Fogalmunk sem volt arról, mekkora sérüléseket szenvedett, vagy úgy egyáltalán…
Idegtépő volt a várakozás.

*Valancy*
Ott álltunk, vártuk, hogy jöjjön valaki, aki tud mondani bármit is. Igaz, hogy nem kedveltem túlzottan Harryt, de azért nekem is fontos volt valamilyen szinten. Nem szerettem volna, hogy bármi baja essen. Aggódtam érte.
Egyedül Zayn ült. A többiek össze-visszajárkáltak, míg én csak álltam ott egy helyben, kezemmel a szám előtt.
Egyszer csak felbukkant Ed. Zihált, és ki is volt pirosodva.
- Mi… Mi történt? – lihegte
Ekkor oda lépett hozzánk egy orvos, kezében aktákkal.
- Maguk Mr. Styles hozzátartozói? – kérdezte.
- Umm, barátai. Doktor úr mondja el mi történt! – lépett közelebb Niall.
- A barátjuknak balesete volt. Az imént… - ekkor megérkezett még valaki. Jobban mondva valakik. A nő a síráshatárán volt a körülbelül velem egyidős lány pedig elég zaklatott állapotban volt.
- Mi van a fiammal?! Mi történt? – nézett körbe.
Feltételezem ezek után csak Harry anyukája lehetett.
- Most mondom. – folytatta az orvos. Hangja határozott volt, mégis szelíd. –Az előbb jöttem ki a műtőből. A fiát, illetve a barátjukat helyre pofoztuk. Túl fogja élni. Nem szenvedett komolyabb sérüléseket. – ingatta a fejét.
Mindenki szájából egy megkönnyebbült sóhaj szökött ki. Az arcokra lassan felkúszott egy-egy félmosoly.
Csalánba nem üt a mennykő, mint azt tudjuk. A srácok elkezdtek társalogni Harry anyukájával, és a testvérével – legalábbis gondolom, hogy testvérek. Ha jobban szemügyre vesszük, hasonlítanak. Főleg a szemük és a mosolyuk… De hol is tartottam? Ja, igen, mivel a többiek velük beszélgettek, én kicsit különvonultam, hiszen nem illek bele ebbe a társaságba. És ha jól láttam Ed is így gondolhatott. Ott ült nem messze a beszélgetőktől. Hát mellé ültem.
- Hello! – köszöntem neki
- Szia. Vvvalancy, ugye? – puhatolózott.
- Ühüm. Megvárod, míg felébred?
- Igen, azt hiszem – két kezét combjai közé szorította, még mindig a történtek hatása alatt ált.
Őszintén szólva, nem így képzeltem el ezt a napot. De úgy gondolom a többiek sem.
- Tudod, Harry jó ember. Csak… Néha előtör belőle a birtoklási vágy. És ha nem kapja meg először, amit akar, azt nem nézi jó szemmel. Persze nem minden esetben. Szóval, érted. Csak mikor olyan korszakában van… - mondta halkan, hogy csak én halljam.
- Ezt… nem értem. Miért nekem mondod? – értetlenkedtem. Hiszen, én nem… vagyis, ez… Harry meg miért…?
- Láttam, hogy nézett rád tegnap. Meg nem rég mondta is, hogy megint előtört belőle ez az érzés. De hidd el, neki sem könnyű. Tudja, hogy ilyenkor mire képes, és tudja, hogy tettei milyen következményekkel járnak, mégsem tud parancsolni magnak.
- Ed, én…
- Ne. Nem kell mondanod semmit. Nem akartalak megijeszteni – szabadkozott.
- N-nem ijesztettél meg. Harry… Szóval Ő, szóval…. Nem tudom, mit tehetnék. – húztam el a szám.
- Csak ne hagyd magad. Ne hitegesd magad azzal, hogyha odaadod magad neki, akkor vége lesz. Nem csak ez az egy megoldás létezik. Igaz, a másikat nem tudom. De ha önszántadból nem akarod, akkor ne tedd meg. Semmiképp’. Nem alázhatod meg magad senki miatt sem. Hiába Ő Harry Styles. – magyarázta.
- Ed, nem állt szándékomba. Nem fog a becsületembe gázolni, és nem fog tönkre tenni. – mosolyodtam el. – Az lehet, hogy amit most mondtam, az teljesen értelmetlen lett?! – nevettem el magam végig gondolva, amit mondtam. Az igazság az, hogy gőzöm sincs, értelmes lett-e. Ed-nek is nevetésre görbült a szája. Végre mosolyt csaltam az arcára.
Nem tudom tudjátok-e, hogy milyen csodás érzés az, ha valakit boldoggá teszel, vagy ha boldognak látsz valakit. Igen. Az élet apró örömei közé sorolható ez a jelenség is. Melyet igazából csak akkor tudsz értékelni, ha te magad is boldog vagy.
Ekkor oda lépett hozzánk Zayn.
- Csak el szerettem volna köszönni. Fáradt vagyok. Nem hiszem, hogy megvárom, míg Harry felébred. Úgy is vagytok most elegen, nem tudnék vele normálisan beszélni – mosolygott.
Megdöbbentem. Mi az, hogy csak úgy lelép? Bár belül most értetlenkedtem, és gondoltban csúnyán néztem rá, mégis kívül mutattam a magabiztos lányt, akit nem különösebben érdekel, hogy hova is megy.
Mindketten elköszöntünk tőle, mire sarkon fordult és eltűnt a lépcsőfordulóban.
Pár percre rá jött egy üzenetem. Le voltam némítva, így csak a rezgést éreztem. Előkaptam a telefonom és megnyitottam.
„Lent várlak a parkolóban. Terveim vannak mára ;) Tommoval megbeszéltem, hogy vigye el a srácokat valahova. Várlak. ;) Zayn X.”

Meglepetten olvastam a szöveget, szám sarka felfelé görbült. A kis sunyi… Na jó, ez vicces szó… Lassan készülődni kezdtem, mégse legyen olyan feltűnő, majd elköszöntem mindenkitől. Mikor már biztos voltam benne, hogy senki sem lát, futni kezdtem. Mégsem várakoztathatom meg a lovagom. Amint megláttam kicsit lassítottam.
- Szóval mire gondoltál? – fogtam meg pólója nyakát, és olyan közel léptem hozzá, amennyire csak lehet. Még jó, hogy nem volt a közelben senki…
- Mmm. Arra gondoltam kitakaríthatnánk az egész házat.
- Ó, hogyne. – bólogattam.

- Akkor mehetünk baby? – harapott bele ajkába.
Kerestünk egy taxit, amivel kábé 7-8 perc alatt haza értünk. Bent ledobtuk magunkról a dzsekit, amit a hideg végett vettünk fel, és a cipőnktől is megszabadultunk, majd egymás ajkainak estünk.
- Ott ahol abba hagytuk? – suttogta, miközben kezével pólóm alá nyúlt.
- Hmm, előrébbről. – öltöttem ki rá a nyelvem.
Kiszabadítottam magam fogásából, és magam után húzva felszaladtam az emeletre. Ott fordult a helyzet, Zayn húzott engem, be a saját szobájába. A falhoz nyomott, fél kezével maga is ott támaszkodott. Újra ajkaimnak esett. Nem tétlenkedtem, kezemmel lehúztam róla fölsőjét, s lassan ő is lehámozta rólam a sajátom. Mutató ujjamat végig húztam kockáin, míg ő a vállammal babrált.
- Mi lesz, ha megjönnek a többiek? – néztem még mindig hasizmát.
- Nem fognak. Elintéztem – ekkor hirtelen felkapott és egy fordulással az ágyhoz vitt. Óvatosan engedett le rá, kezével még akkor is fogta a derekam, mikor már az ágyon feküdtem. Heves csókcsatába kezdtünk, lekerült rólunk a nadrág is, így már csak fehérneműben pompáztam Zayn előtt, úgy ahogy Ő maga csak egy márkás alsóban… Kezemmel azonnal a lényegre tapintottam, ha értitek, mire gondolok… Ennek hatására egy nyögés hagyta el a száját.
- Ez tetszik? – haraptam bele alsó ajakamba.
Ujjaimat beakasztottam alsója szélébe, hogy lehúzhassam róla azt, ám megállította kezeim.
- Nem úgy illik azt. Előbb én szerzek örömet neked – kacsintott.
- Hmm. Legyen – néztem rá kihívóan.
Villantott rám egy 1000 wattos mosolyt, majd akcióba lendült. Testemmel háttal voltam neki, mögöttem térdelt. Egyik karjával szorosan átkarolta a derekam, míg másikkal kikapcsolta melltartómat. Majd miután megszabadult az anyagtól, finoman megmarkolta újonnan előkerült testrészemet. Belezümmögött a fülembe, fejemet hátrahajtottam a vállára. Lejjebb haladt. Zayn érintése bizsergést váltott ki testemben. Erős karjával tartott, fészkelődtem. Kezét felcsúsztatta a combom belső felén. Egy kisebb nyöszörgés elhagyta a számat, mikor megérintett a fehérneműmön keresztül. Dörzsölni kezdte az érzékeny területet, mozdulataival együtt mozgattam a csípőmet. Küszködtem a levegővétellel. Szívem eddig is hevesen zakatolt, nem hogy ezután. Igazából élveztem a helyzetet, de ugyanakkor féltem is ettől az egésztől. Mi lesz, ha nem leszek elég jó neki? Ha csalódni fog bennem… De több időm nem is maradt a gondolkozásra.
- Készen állsz baby? – kérdezte hangjában kicsi remegéssel.

Ujjait finoman beakasztotta bugyim szélébe, majd lehúzta azt, így napvilágra hozva bizonyos területeket. Szemével alaposan végig mért, ajkába harapott. Hanyatt döntött az ágyon, felém mászott és apró csókokat hintett el testem minden pontján. Majd ujjait finoman végig vezette hasamon, le egészen a „központig” ott megállt egy pillanatra, simogatta, majd középső ujját lassan belém vezette. Egy halk sikoly hagyta el a szám. Kerestem a szemkontaktust Zaynnel.

*Zayn*
Mikor megláttam gyönyörű testét, elborult az agyam. Akartam őt. Mindennél jobban. Minden egyes mozdulatomnál kerestem a tekintetét, hogy megbizonyosodjak róla, jól csinálom-e, nem okozok-e neki fájdalmat. Azt akartam, hogy ez az egész tökéletes legyen. És legfőképp, hogy élvezze. Ujjaim finoman végig húztam a hasán, figyeltem annak mozgását. Majd mikor elérkeztem a kívánt helyre, befészkeltem magam úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Mielőtt feltoltam volna ujjam, ingereltem kicsit Őt. Majd óvatosan felvezettem középső ujjam. Éreztem, Valancy már nem szűz, bár valahogy ezt már sejtettem. Ezt követően megkerestem vele a szemkontaktust. Ettől függetlenül még óvatos voltam. Lassan kezdtem mozgatni benne, amitől szaporábban kezdte venni a levegőt. Kis idő múlva elhúzódtam tőle, és rá néztem.
- Mehet kettővel? – bólintott, ezért folytattam akciómat. Most már két ujjam helyeztem fel minek hatására nyögött egyet. Tekintetemmel arcát néztem. Szemeit behunyta, homlokán apró ráncok keletkeztek. Kicsit gyorsítottam a tempón, ajkai szétváltak, háta kicsit elemelkedett az ágytól. Az arcomra egy önelégült mosoly kúszott.
- Z-Zayn. – nyögte. Kezével a lepedőt szorongatta.
Tudtam, közel van a csúcshoz. Kicsit lassítottam, kihúzódtam belőle, amit ismét egy nyögéssel „jutalmazott”. Karjaimra támaszkodva húztam fel magam hozzá, hogy egy csókot adhassak szájára. Kicsit zihált, amitől még inkább beindultam. Épp húzódtam volna vissza, hogy még egy kicsit kényeztessem, mikor megfogta a vállam és „kényszerített” hogy rá nézzek.
- Most jöhetek én? – kuncogta el magát.
Kicsit meglepődtem, de nem tiltakoztam. Felült az ágyon, közelebb hajolt hozzám, és egy gyors csók után a hátamra döntött. Lehúzta az alsóm, így megpillanthatta férfiasságom. Arcát néztem egész végig. Alsó ajkába harapott. Hm. Ez szexi. Állapítottam meg magamban. Puha ujjaival köröket rajzolgatott, ami igen jól eső érzést váltott ki belőlem. Apró kezeibe vette az egészet, majd kicsit megszorította, amitől egy nyögés hagyta el a szám. Ujjait körbe fonta rajt, majd óvatosan elkezdte mozgatni csuklóját. Izmaim megfeszültek, még egy nyögés szaladt ki a számon. Egyenletes tempóban csinálta mindezt. Fejem a párnára hajtottam. Mellkasom vadul száguldott fel s le.  Kicsit lassított, mozgást érzékeltem. Szemeim egyből kipattantak mikor megéreztem leheletét nyakam hajlatában. Kezével folytatta kényeztetésem, kicsit gyorsabb tempóban, mint eddig, szájával pedig harapdálni, szívni kezdte a nyakam, melyet egy férfias morgással nyugtáztam. Összeráncoltam homlokom, mikor már úgy éreztem ennek a szívásnak nyoma marad. Nem sokkal utána elhajolt, megnézte magának, majd elégedetten elmosolyodott az én kis angyalom. Ekkor visszahajolt, nem tudtam mit fog tenni. Kezével abba hagyta a mozgást, megtámaszkodott az ágyon. Nyelvével végig nyalta az általa hagyott foltot, majd egy apró puszit lehelt rá. Meztelen felső testemen haladt lefelé úgy, hogy orrával súrolta a bőrt. Köldökömnél megállt egy pillanatra, elhintett egy puszit, majd folytatta. Nyelvét végig húzta merev péniszemen, majd óvatosan bevette a szájába, amitől még az eddiginél is szaporábban kezdtem venni a levegőt.

*Valancy*
Ezt most nem ronthatom el, neki a maximumot kell nyújtanom. Hiszen tapasztalt már. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bevettem számba férfiasságát, amitől Ő egyenetlenül, szaporán kezdett lélegezni. Szememmel felpillantottam, kerestem a szemkontaktust. Azt ugyan nem viszonzott, de én magam elégedetten nyugtáztam, ahogy az élvezet kirajzolódik arcán. Ahogy ajkai lassan elválnak egymástól. A halk nyögései, amik engem csak még inkább bíztatnak. Fejemmel körözni kezdtem, ami belőle egy mélyről jövő morgást váltott ki. Próbáltam nem elnevetni magam, de nagyon tetszett a helyzet.
- V-Valacy. – nyögte, és megfogta a kezem.
Éreztem, már nem kell sok neki, ezért váltogattam a tempót, izgattam még egy kicsit. Ekkor eszembe jutott valami, és lassan felegyenesedtem. Zayn kérdőn rám nézett, amire csak mosolyogtam egyet. Homlokán izzadtság cseppeket véltem felfedezni, a levegőt még mindig nehézkesen vette. Szemével szinte könyörgött, hogy fojtassam, ám én nem így akartam befejezni.
- Ne így! – mosolyodtam el, miközben arcomra pír szökött.
Nem így szerettem volna Vele lenni, mert Ő mégiscsak más, mint a többi ember. Legalábbis számomra. Én többre vágytam. A lehető legközelebbről akartam érezni Őt. Nem tudom, nem szeretném elsietni a dolgokat, de most a szívemre hallgatok. Na meg persze a testemre… haha. Zayn lassan feltolta magát, és rám nézett.
- Szeretnéd? – szemei áthatóan fürkésztek engem, mintha csak belém látna, és a bizonytalanságot keresné, de azt bizony keresheti.
- Igen. – bólintottam kicsit megszeppenve.
Zayn az éjjeli szekrénye fiókához nyúlt, majd kivett belőle egy kisebb zacskót. Szájával olyan szexin feltépte azt, majd kivette belőle „tartalmát”, amit ezek után felgörgetett magának, amit én az ajkamba harapva néztem.
Óvatosan a derekam alá nyúlt, hátrafektetett az ágyon. Lassan csinált mindent. Tekintetével végigmért, ujjaival felsőtestem simította. Lassan hatolt belém, egyre mélyebbre ment. Hirtelen felborult a légzési ritmusunk, mindketten szaggatottan, kapkodva próbáltunk levegőhöz jutni. Minden egyes tolásnál jól esően nyögtem. Kezemet a nyaka köré fontam, közelebb húztam magamhoz. Ajkunk összeért, miközben egyre gyorsabb tempót diktált. Eszméletlen volt vele Így lenni. De egyszer mindennek vége. Ennek is. Mikor már éreztem, hogy közel a vég, halkan elsuttogtam Zayn csodálatos nevét. Ő értette. Az élvezet hulláma végigsöpört rajtunk, előbb én, majd Ő „fejeztük be”. Tolt még párat lassan, majd óvatosan kihúzódott belőlem… Fáradtam omlott rám. Kezemmel átfogtam hátát. Szorosan tartottam Őt.
- Fantasztikus volt. Köszön neked Zayn. – súgtam fülébe, mikorra már rendeződött a légzésem.
- Én köszönöm Valancy. Mindennél jobban szeretlek. – nézett a szemembe, s mondatát egy apró csókkal zárta.

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. Kommenteket és feliratkozókat jól esne látni.Xx.

II.3.- To love, and be loved

Köszöntök mindenkit! :) Elsőnek is leszögezném: A blog teljes mértékben kitaláció, nagyon minimális mértékben köthető a valósághoz. A karakterek viselkedése is eltérhet a valóságtól! Az egész történet kitaláció, azon kívül, hogy a One Direction létezik! Ez nagyon fontos, mert nem vállalok felelősséget:P Szóval a blogban elhangzott történések 99 százaléka valótlan. Minden eseményt magam találtam ki! És elnézést kérek, ha egy-egy résznél durvábban fogalmazok (értsd.: obszcén szavakat használok) de olyan esetben a helyzet megköveteli illetve ők is emberből vannak, nem lehet mindent szép szavakkal pótolni. Legalábbis egy párbeszédben nem. Remélem megértitek.:) Azt hiszem más hozzá fűzni valóm nincs, talán még annyi, hogy amilyen rövid a rész, olyan tartalmas is.:) Komikat és feliratkozókat szeretettel várom ;) 

♥Good Reading! ♥

Délután 3 fele járt. Egész eddig Zaynnel voltam. Szerencsére nem keresett senki. A srácok, ha jól hallottam a zajokból, elmentek. Így csak a miénk volt az egész ház. Azt csináltunk, amit csak akartunk. De mivel kicsit fáradtak voltunk még a bulitól, ezért úgy döntöttünk csak berakunk egy filmet és végig nézzük. Választásunk egy jó kis horrorra esett. Nem, majd szerelmes filmet nézünk. Hogy is ne… Elég nekem a saját szerelmi életem, nem vagyok kíváncsi a sok csöpögős tizenévesre, akik azért sírnak, mert otthagyták a barátjukat, csak úgy a semmiért, vagy valami jelentéktelen apróság miatt, és „teljesen összetörtek” meg sosem fogják túl tenni magukat a történteken, de azért az már sok lenne, hogy bocsánatot kérjenek egymástól, vagy megpróbálják megbeszélni. A végén pedig úgy is minden happy end lenne, kivéve mikor nem, de még akkor is. Fújj. Ilyenekkel engem kíméljetek, kérlek.
Mivel még arra is lusták voltunk, hogy felkeljünk ezért Zayn szobájában néztük. Kéz a kézben ültünk, vállunk összeért.
Vicces volt, hogy egy-egy ijesztő jelenetnél Zayn megszorította a kezem úgy hirtelenjében, majd kínosan elmosolyodott és lehajtotta a fejét. Istenem, de cuki volt… Én is megijedtem, nem azt mondom. Csak én már meg tanultam leplezni az ilyen hirtelenjében jött hatások okozta jeleket. Mindenesetre élveztem a helyzetet. Emlékszem kezdetben még tartottam ettől a kapcsolattól, egészen addig, míg össze nem jöttünk. Azóta nem is tudok másra gondolni. Érzem, hogy szeret. És ennél jobb érzés nincs a világon. Szeretni, és szeretve lenni. Zayn csodálatos ember. Nem is érdemlem meg, még is akarom Őt. Ez általában így szokott lenni. De úgy érzem Ő lesz az a személy, aki megváltoztathatja az életem. Jobb útra terelheti, és segíthet a nehéz pillanatokban. Minden szívdobbanásom neki szánom, ha már az övé éltet engem. Annyira szerettem ezeket a pillanatokat. Mikor csak úgy csendben egymás mellett állunk, ülünk, fekszünk, s mintha egymás gondolataiba mélyednénk, holott ez lehetetlen. És tudtam, hogy Ő is. Miután véget ért a film, kimentünk az erkélyre, elszívtunk egy cigarettát. Én maradtam a szokásos mentolosnál Zayn pedig a simánál. E közben végig csend honolt körülöttünk. Élveztük a csöndet. Valamilyen oknál fogva teljesen kihalt volt a környék. Folyamatosan dübörgő szívem kezdett lenyugodni, visszaállt egyenletes tempójába. Megnyugodtam. És gondolataim akarva akaratlanul is elkalandoztak. A küszöbön álló jövőről ábrándoztam. Elterveztem mindent. Mindent. Hogy boldog leszek. Hogy Vele leszek boldog. Hogy többé nem fáj semmi. Hogy csak mi létezünk. És hogy sohasem választ el minket semmi. És senki. Soha, senki, soha, senki. Ismételgettem magamban. Ezen elgondolkodva, talán a legnagyobb hibám, hogy nehezen engedek közel magamhoz embereket, de akkor nehezen is engedem el őket... És ennek bizony megvan az átka...

- Zayn. - nem néztem rá, de ő felém fordult. - Mit szeretsz bennem?

- Uhm Kicsim ne kezdjed ezt megint, kérlek - sóhajtott fáradtan.

- Nem. Én most komolyan gondoltam - felé fordultam, hogy szemébe nézve nyomatékosítsam szándékom.

Ezúttal tényleg azt szeretném tudni, mit szeret bennem. Puszta kíváncsiságból. Nem csak kibeszélni akarom magamból a problémákat. Most nincs problémám, és amúgy sem vagyok az a fajta lány, aki folyton a saját gondjairól beszél. Nem. Azt hiszem, most teljesen rendben vagyok.

- Most azt kéred, hogy mondjam el, mi az, amiért szeretlek? - nézett rám kíváncsian, mire bólintottam. – Mmm. Szeretem, hogy ennyire kitartó vagy, és erős. Nem adod fel könnyen, és nem vagy tömeggyártmány. És szeretem a titokzatos, kifürkészhetetlen, magával ragadó természetedet. Veled még csöndben lenni is jó! – nézett rám szeretetteljesen. – És szeretem, hogy mindig önmagadat adod, és nem félsz másoktól, és hogy lehet veled komoly dolgokról is beszélni. Mert te egy nagyon értékes lány vagy, Valancy.

Ujjai finoman érintették meg bőröm, végig futott rajtam a hideg. Lassan fonódtak csuklóim köré, lazán közelebb húzott magához. Lehunytam a szemem. Szívem megint hevesebben dobogott. Akárhányszor hozzám ér, velem beszél, én újra érezni vélem azt a bizonyos érzést. A szerelmet. Orrunk „összeütközött” puha ajkai finoman enyéimre tapadtak. A lehető legromantikusabban csókolt meg. Úgy, ahogy még soha. A mennyekben jártam méz édes ajkaitól, melyek oly’ csábítóan hívogattak. Kezével még mindig a csuklómat fogta, mikor eltávolodtunk egymástól.
- És én, azért szeretlek, mert te vagy a legjobb ember, akit ismerek. Kedves vagy és megértő. Imádok csak úgy veled lenni, ilyenkor pedig a fellegekben járok. Boldoggá teszel, és én is azzá szeretnélek tenni Téged – mondtam.
- Már boldog vagyok, mert itt vagy velem. – suttogta Zayn.

- Megbízok benned, és veled bármiről lehet beszélni. Mert te jó ember vagy. És én, szeretlek Zayn. Minden tulajdonságoddal együtt elfogadlak, és nem tudlak kiverni a fejemből. Milyen furcsa is ez…
- Nem furcsa. Ez egyszerűen a szerelem. –mondatát gyengéd csókkal zárta, melyben még lehetett érezni a cigaretta jellegzetes illatát, ami furcsamód engem nem zavart. Sőt, így még magamébbá éreztem Őt.

*Harry*

Dörmögve ültem fel az ágyban, megdörzsöltem szemeimet. Pislogtam párat, visszaadva szememnek azt a lehetőséget, hogy felmérje a terepet, esetünkben a szobát. Mellettem a telefonom villogott, le voltam némítva, így hang nem társult csak a nevet tudtam elolvasni. „Halo? Ed? … Bocs. Le voltam némítva… hogy most?... Ok. Persze. Pár perc és ott vagyok.” –raktam le a telefont.
Ki ugrottam az ágyból, tűrhető állapotba hoztam magam. Valami baj van vele… a hangjából ítélve rá fér egy baráti beszélgetés. A tegnapi buliban mintha említette volna, hogy problémái vannak a magán életébe. Erre gyanakszom, nagyon le volt lombozódva. Ki léptem a szobámból, telefonom belecsúsztattam a zsebembe. „Nincs itthon senki?”  - tettem fel magamban a kérdést a túl nagy csendet furcsállva. Mindenesetre a házat bezártam rendesen, ahogy szokás, majd beültem a Range Roverembe és kitoltattam a kapun. Rá fordulva az útra egyenest barátom háza felé vettem az irányt, de megzavart egy telefonhívás. Elkezdtem kutatni a zsebemben, de a csörgő tárgy igen nehezen akart kijutni farmerem zsebéből. Rá pillantottam a kijelzőre. „Emma” neve villogott rajt. Szívem nagyot dobbant, nem tudtam levenni tekintetem a telefonom képernyőjéről. Lassan elhúztam a felvevő panelt, és szemem újra az útra szegeztem… Teljesen meg is feledkeztem arról, hogy vezetek. Megijedtem, mikor egy autó egyenesen felém közeledett. Fél kezemmel még mindig a telefonom szorongattam, míg másikkal a kormányt. „Halló! Szia, Harry!”A hirtelen sokk után, agyam gyors megfontoltság üzem módba kapcsolt. Fék vagy gáz? Ez a két lehetőség volt. Lábammal gyorsan a gázpedálra tapostam, azon az elgondoláson, talán elkerülhető az ütközés. „Halló! Harry! Harry ott vagy?” Láttam a félelmet a körülöttünk lévők arcán, a saját félelmemet pedig mindennél jobban éreztem. „Huhú, Harry?!” De amitől rettegtem bekövetkezett. Elkerülhetetlen volt. Az iphonom kiesett a kezemből, rémülten meredtem magam elé. Hiába fékezett, hiába próbált kanyarodni, eltalálta az autóm hátulját, mire minden forogni kezdett velem. Vagy inkább én forogtam mindennel…? Végül az árokban kötöttem ki, oldalra fordulva. A sokk után, elért az agyamig a felfogás, a fájdalom érzet kínzó gyorsasággal terjedt szét testemben. Torkomat nyöszörgések hagyták el, szemeimet összeszorítottam, a lábam. A lábam fáj ennyire… Nem tudtam másra koncentrálni.
Mi lesz? Senki nem fog segíteni?! Hahó, itt vagyok! Gyötört a pánik…

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. Kommentelni és feliratkozni is lehet! :) ♥ 

Díj.-3

A 3. díjam eme kedves leányzónak köszönhetem: Vivien Vitkó Kicsit késve teszem ki, ugyanis kb. 2-3 résszel ezelőtt kaptam...na mindegy :)

Szabályok:
-Mondj magadról 11 dolgot!
-Válaszolj 11 kérdésre!
-Tegyél fel 11 kérdést!
- Küld tovább 11 blognak!
11 dolog rólam: 

1. 5 férjem van de mind az 5 a turnén van :(  /értsd szingli vagyok :d /
2. Nem tudom tetszik-e az, akiről nem tudom, hogy tetszik-e vagy sem... :( xd
3. A 2. ponton agyalok már hetek óta...
4. Szerelőhöz kell vinni a telefonom :/
5. Most épp egy nagyon jó könyvet olvasok: Charline Harris-Inni és élni hagyni
6. Imádok aludni :')
7. Én meg a matek az két külön fogalom :d
8. Lassan a plafonra kell ragasztanom a One Direction posztereim annyi van :o :D :)
9. Éppen Lil Wayne és Bruno Mars- Mirror című számát hallgatom  (megjelenése óta imádom) *--*
10. Van egy Bianka nevű teknősöm. :) de mindig "bedzsankának" hívom :'D
11.Jó hogy eszembe jutott, enni kell adnom neki :oo xd 

Válaszaim:
1. Van kedvenc blogod? Ha igen, melyik az? - Van, de már befejezett.:) 

2. Mi miatt kezdtél el írni? - egy barátnőmmel (konkrétabban ~D vel) olvastunk egy blogot, és ~D-nek az az ötlete támadt, hogy írjunk egy blogot ketten. Naahm, és én utána kezdtem saját blogot is mert nagyon megszerettem az írást...:) ♥ (legalábbis úgy rémlik így kezdődött xd) 
3. Mi ihlet meg még ma is? - a saját, és mások érzelmei. 
4. Mi az életcélod? - Lenni valaki. Valaki, akit mindenki ismer, felnéz rá. Konkrétabban énekes :$  de ebbe nem megyünk bele jóó?!:D
5. Melyik hírességgel találkoznál a legszívesebben? - One Direction, vagy a Fun. énekesével Nate-el. *-* :) ♥  
6. Ki a kedvenc színészed+színésznőd? - Adam Sandler,Ashton Kutcher színésznő  nincs:) 

7. Szeretsz írni? Ha igen, miért? - Nem. Valószínűleg utálok írni, ha egyszer blogolok :'d A kérdésre válaszolva azért szeretek írni, mert  szeretném megosztani másokkal az agyszüleményeim, és azáltal, hogy leírom őket, egyfajta súlytól, tehertől szabadulok meg. Ez által adom le a bennem lévő feszültséget.... 
8. Blogokat vagy könyveket olvasol gyakrabban? - Könyvet. :)
9. Mi a kedvenc sorozatod? - Két pasi meg egy kicsi , Zöld Íjász, Jim szerint a világ ^^ 
10. Olvastál már a blogomból? - természetesen ♥ 
11. Mit becsülsz nagyra? - ha össze veszek valakivel, akkor nem beszél ki, sőt nem mond rólam semmit, egyszerűen figyelmen kívül hagy, vagy megpróbálja tisztázni a helyzetet. /ha nem én vagyok a hibás/ 

Kérdéseim:
1.Melyik a kedvenc évszakod?
2. Milyen zenét hallgattál utoljára?
3. Mi a kedvenc idézeted?
4.Milyen filmeket szeretsz nézni?
5. Milyen nyelvet tanulsz?
6. Hány blogod volt eddig?
7. Mi ihlet meg?
8. Milyen illatú a samponod? :$
9. Megfordult már a fejedben, hogy bántod magad, öngyilkos leszel ?
10. Mit utálsz a legjobban?
11. Fiú vagy lány barátod van több?

Akiknek tovább küldöm:
1. Love in the air
2. Strong

II.2 - Sedation

Hey Ho! :) Elnézést a késésért...:/ Nincs rá mentségem. De! az ez előtti rész lett a 2. legtöbbet megtekintett rész! :D Ez egyszerűen csodálatos:D Köszönöm nektek:) Én magam pedig arra a döntésre jutottam, hogy nem fogom megszabni a komment határt! Ez nem azt jelenti, hogy nem kell kommentelni! :P Mert az az elvem marad, hogy ameddig nincs komment addig nincs rész :P örülnék ha lenne minnél több feliratkozó, de mindenkinek szíve joga, hogy feliratkozik-e vagy sem. De ha tényleg rendszeresen olvasod a blogom, akkor örülnék, ha ezzel támogatnál engem! :)  A kinézetről pedig még annyit, hogy nem tudni mikor lesz kész a fejléc...>< De addig is türelmesen várunk... Esetleg ha valaki aki olvassa a blogom, és tényleg tud szép fejlécet készíteni az írhatna egy komit, és megbeszélhetnénk :s Előre is köszii:) Azt hiszem épp eleget beszéltem, talán túl sokat is:D #bocsi Talán mindent leírtam amit szerettem volna:s 

♥Good Reading! ♥

Louis konkrétan szóhoz sem jutott. Értetlen arccal állt a dolgok előtt. Idő közben rájöttem, jobb lenne, ha leszállnék Zaynről, így gyorsan le is ugrottam róla. Gondoltam, valamit mondanom kéne, de nem tudom, ilyenkor mi a leghelyesebb.
- Uhm. Haver. – „vakarta” meg fejét Zayn. – Ezt… Ne most beszéljük meg.
Louis állt még egy darabig, majd zavartan hebegett valamit és összeráncolta a homlokát. Aztán hirtelen elnevette magát.
- Srácok, siessetek le. – intett maga után miközben próbálta visszafojtani nevetését.
Ezzel kiment a szobából, becsukva maga után az ajtót. Ekkor rá néztem Zaynre, aki épp úgy, mint én eléggé kínosan érezte magát. Egy percig néztük egymást, majd szinte egyszerre kezdtünk el mi is úgymond „prüszkölni” a röhögéstől. Ezzel el is intézve az egészet.
Gyorsan felkaptam magamra a felsőm, és megvártam míg Zayn is rendesen felöltözik.
- Mehetünk? –néztem rá.
Közelebb lépett, és egy csókot lehelt ajkaimra. Elég rendesen lehetett érezni az alkoholt, de én nem bántam.
- Most már mehetünk. – emelte rám tekintetét.
Egy mozdulattal ki nyitotta előttem az ajtót, és előre engedett. Lassan lépkedtem le a lépcsőn, megtartva egyensúlyom. Attól féltem, hogy majd mindenki minket fog nézni, de szerencsére ez nem következett be. Mihamarabb elvegyültem a tömegben, el is vesztettem Zaynt a szemem elől. Legalább nem fognak gyanút. A zene még mindig hangosan dübörgött, szinte saját gondolataimat sem hallottam. Vagy egyszerűen csak nem tudtam rájuk koncentrálni. De éppen ez az, ami most nem érdekelt. Ahogy néztem körbe-körbe megakadt a tekintetem az órán. 23:58 volt. Mindjárt éjfél.
- Kék krumpli! – fogta meg a vállam Niall, minek hatására ugrottam egyet. – Csak nem ijedtél meg?! – nevetett rám.
- Nem. – öltöttem ki rá a nyelvem. – mindjárt éjfél.
- Igen… - szemével megkereste az órát, hogy megbizonyosodjon róla. – Gyere, hívjuk fel rá a tömeg figyelmét!
Ezzel megfogta a kezem és maga után húzva átvágtunk a tömegen, így nagyjából a szoba közepére értünk.
- Hey srácok! Figyeljetek! – ütötte össze a tenyerét. Mire mindenki felénk fordult.
Én meg csak álltam ott, mint a jó gyerek. Kicsit zavarba is voltam. Nem szoktam hozzá, hogy egyszerre ennyien néznek. Bár most se engem, annál inkább Niallt nézték. Bár közbe-közbe vetettek rám is egy-egy pillantást.
- Mint látjátok – mutatott az órára – mindjárt vége az évnek!
Erre mindenki ujjongani kezdett. Jó közönség. Hah.
- Szóval, arra szeretnék kérni mindenkit, hogy menjünk ki a kertbe! – mutogatott az üvegajtó felé.
A tömeg egyszerre kezdett mozgolódni, és szinte majdnem fellökték egymást. Mindenki ki akart jutni. Mi is ki furakodtunk Niallel, át az embereken egészen legelőre. Az utolsó 10 másodpercben egyszerre mordult fel a „nép” és kezdett vissza fele számolni.
- És 10…9…8…7…6…5…4…3…2…1… - és mindenki hatalmas ujjongásba kezdett. Természetesen mindenfelől felröppentek a tűzijátékok, petárdák és mindenféle hangulatfokozó találmányok.
- Az újévre! – kiáltotta el magát valaki.
Minden kéz a magasba lendült, mindenki boldog volt.

*

Miután mindenki haza ment, úgy 5-6 óra fele, mindenki felment a maga szobájába, és hullafáradtan bedőlt az ágyba. Engem személy szerint hamar elnyomott az álom. Rettentően álmos voltam.

*Harry*
Egek, de fárasztó volt ez a mai nap. Lehuppantam az ágyamra, lerúgtam magamról a cipőm, majd hanyatt dőltem. Pihenni akartam, de persze a gondolataim nem hagytak. Próbáltam küzdeni ellene, de nem ment. Előtörtek és nem hagytak nyugodni. Egyre csak Valancyn agyaltam. Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Nem szeretem. Legalábbis nem érzem azt. Tudjátok. A pillangókat. Egyszerűen csak Vele szeretnék lenni. Mi ez? Nem szeretem, még csak nem is tetszik. De bírom őt. Vagyis… Vagy nem? Ööh megbolondultam?
A gyomromban görcs keletkezett, megint nehezebben vettem a levegőt. Mostanában mindig rám tör ez az érzés. Olyan, mint mikor pánikol az ember.
Behunytam a szemem, az oldalamra fordultam, és megpróbáltam aludni…. …. …. … A francba is! Nem tudok! Nem megy…! – ültem fel idegesen az ágyon úgy fél óra forgolódás után.
Jobbnak láttam, ha inkább felkelek, csinálok valamit. Le is mentem a konyhába. Ki vettem a hűtőből egy banánt, és körbe jártam a házat, jobb elfoglaltságot ugyanis nem találtam… Megálltam minden egyes kép előtt, és úgy csináltam, mintha érdekelne, mi van rajt. Többségük absztrakt kép volt, melyet egy haverunk csinált. Nagyon tehetséges. De most valahogy nem kötöttek le. Igazából csak bámultam ki a fejemből. És lassan, ahogy kezdett elmúlni az alkohol hatása úgy jött helyére a másnaposság. Melynek súlya kínzóan el nehezítette a gondolkodásom. Ami egy részről jó is. A fejem lüktetni kezdett, először csak tompán, majd egyre erősebben. Végül is úgy döntöttem vissza fekszem, ha nem is alszok, legalább pihenek egy kicsit…

*

*Valancy*
Reggel, jobban mondva dél volt, mire felébredtem. Éreztem, ahogy rá nehezedik a fejemre az összes ital, amit tegnap ittam. Megdörzsöltem a szemem, eltűrtem a hajam, majd felhúztam a papucsom és leballagtam a konyhába. Nem voltam egyedül, Niall és Louis már ott ültek, kezükben egy-egy kávéval. Louis látván lehajtottam a fejem. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Pillantása beleégett bőrömbe, nem hagyott szabadulni. Vajon elmondta Niallnek? Félve felpillantottam, megbizonyosodtam róla, nem néznek-e azzal a „mindent tudok” nézéssel. És nem. Nem úgy tűnt mintha…
- Kérsz kávét? – kérdezte Niall ezzel félbe szakítva gondolatmenetemet.
- Öhm. Igen. Köszi. – ültem le velük szembe, egy bárszékre. Kezemmel a pulton támaszkodtam, szemben ültem velük.
Csendben iszogattuk mindannyian a magunk italát. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk. Mindenki a fejét fogta, nem is csodálom, amennyit ittak. Legalábbis gondolom, hogy sokat ittak… Persze még ezek után is volt erejük viccelődni. Ezek mindig viccelődnek… Jobb ötletem nem lévén beszálltam a beszélgetésükbe, ahol szóba hozták, hogy micsoda jó csajok lettek egypáran, akiket régen láttak. Meg persze, hogy ki mit csinált. Ennél a résznél csak reméltem, hogy Louis nem szólja el magát. Jó is hogy eszembe jutott, bár hogy felejthetném el. Beszélnem kell vele. Megvártam, míg mindenki végez. Mikor indultak fel a srácok, utánunk mentem és feltűnés nélkül visszahúztam Louit és Zaynt.
- Azt hiszem, beszélnünk kell. – álltam meg előttük. Kicsit furcsa volt a helyzet, hiszen mind ketten magasabbak voltak nálam, pedig nem vagyok az a tipikusan alacsony csaj.
- Uhm. Igaz. – vakarta meg tarkóját barátom.
- Miről? – értetlenkedett Tommo.
- Hát… Tudod. – nézett rá Zayn.
Louis kicsit elgondolkodott, kutatott az emlékezetében, majd hirtelen megvilágosodott.
- Óh.
- Hát… Igen. Óh. –húztam el a szám.
- Ez esetben, beszéljünk róla. – intett a kanapé felé.
Lehuppantunk rá. Én Zayn mellé Ő pedig velünk szembe.
- Szóóval - húztam el az ó-t.
- Azt mondjátok el, hogy mi volt az a tegnapi.
Egymásra néztünk Zaynnel. Most még is mit mondjunk?! Elég kellemetlen volt a helyzet. De én kértem, hogy beszéljük meg… Bátorság Valancy. Bátorság.
 - Ezt nem mondhatod el senkinek. Érted? Senkinek! – néztem rá szigorúan.
Nem tehetek mást, el kell mondani. Ez nem könnyű, de meg kell tennem. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, mit fog rá reagálni. Féltem, hogy ezek után más szemmel fog rám vagy éppen Zaynre nézni. Ez az, amit nem akartam.
- Nem mondom el senkinek.
- Ígéred? – erősködtem.
- Ígérem. – húzta mosolyra a száját.
- Haver ez komoly. Ezt nem mondhatod el senkinek! – állt mellém Zayn. – Mi… Szóval mi együtt vagyunk.
Mondta ki helyettem, amiért nagyon hálás voltam neki.
Louist nem érintette meg annyira. Vagy legalábbis nem látszott rajta. Olyan semleges arcot vágott. Meredten nézett egy pontot mögöttünk, szerintem gondolkodott.
- És ezt… Ezt miért nem mondjátok el a többieknek is? És mióta tart ez az egész?
- Nem szeretnénk, ha tudnának róla. – szögeztem le.
- És körülbelül egy hete. – mosolygott rám édesen az én boyfriendem.
- Haver, nem esik jól, hogy nem mondtad el már rögtön az elején – vetett ránk megrovó pillantást. – De tartom a szám.
- Köszönjük Louis! – öleltük meg mindketten, majd kettesben hagyott minket. Úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a szobámba. Jó lenne kicsit kettesben lenni.
Lassan felballagtunk a lépcsőn, magunk után hagyva mindent. Be a szobámba. Becsuktam az ajtót, és leültem Zayn mellé az ágyra. Ő megfogta a kezem és így ültünk pár percig. Imádtam, érezni jelenlétét. Olyan nyugodt, és kellemes. Belőle árad a jó. Nem a sötétség, mely egész életemben végig kísért. Ő olyan különleges. „Meg sem érdemellek” suttogtam halkan. Ezt csak magamnak szántam, de Ő is hallotta. Közelebb húzott magához, egyik karjával átölelt, másikkal pedig tovább fogta kezem. „Szeretlek” suttogta a fülembe. Lehunytam a szemem, és mellkasára hajtottam a fejem. Ujjaival hátamat simogatta, míg én hallgattam szívdobbanásait, lélegzet vételeit. Annyira megnyugtató volt. Így. Így akartam maradni örökre.

* Harry *
Felmentem a szobámba. Kezembe vettem a laptompom és felnéztem twitterre. Szokásosan rengeteg értesítés üzenet stb. Meg nyitottam az üziket, kiválogattam azt, ami számomra fontos, és akkor feltűnt egy név. Emma. És eszembe jutott minden. Az a nap Párizsban. Hogy milyen jó volt vele beszélgetni.
Gyorsan meg is néztem mit írt.
„Szia Harry. Csak boldog újévet szerettem volna kívánni. :) Emm.Xx”
Nem tudom. A szívem gyorsabban vert. Örültem, hogy írt. Gyorsan bepötyögtem egy választ.
„ Szia Emma. Köszönöm. Neked is :) Mi van veled? Hogy vagy? :) Hazz.Xx” – majd rányomtam a küldés gombra.
Elküldve. Oké. Nézegettem a kezdő lapot, ki mit írt ki. Sok rajongó írja, hogy kövessük meg minden. De ha mindet bekövetnénk, akkor éjjel nappal küldözgetnék nekünk az üzeneteket meg minden. Óh, új üzenet. Jelezte a kis ikon. Megnéztem reménykedve, hátha Emma írt vissza. De sajnos nem. Csak Katy Perry írt egy „Boldog újévet” üzenetet. Reflexszerűen visszaírtam neki egy „köszi, neked is” üzit, majd leléptem twitterről és felmentem skypera hátha fent van Ed barátom. És igen. Ez az. Írtam neki, majd hívtam is, és végül is vele beszéltem kábé egy órát. Ez után elaludtam…

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. Kommentelni és feliratkozni is lehet! :) ♥ 

II.1. - The last Day (+16)

Szervusztok manók! :) Meghoztam az új részt. :) Ha nem haragszotok nem írtam külön "Írói köszönet nyilvánítást" De köszönöm, hogy kitartottatok mellettem az 1. fejezetben és remélem a 2.-ban is végig velem lesztek! :)  Hamarosan megkapom az új fejlécet, szóval várható lesz egy kis változás is.:)  Viszont nem húzom tovább a szót. 

♥Good Reading! ♥

*Újra Londonban* 

Hol is kezdjem… Talán a legegyszerűbb, ha rögtön az elején. 

Miután haza értünk Párizsból, Zayn elhívott egy kávézóba. Ahol átbeszéltük a dolgokat. Na de nem volt ez ilyen egyszerű. Rá pár nappal Harryvel kellett töltenem egy egész napot… Mit ne mondjak meglepődtem… Most más volt. Kedves és jó fej. Nem egy erőszakos elmebeteg, beképzelt popsztár. Nem. És ez meglepett. Nem tudtam mire vélni. Már az is megfordult a fejemben, hogy beteg. De lehet ez csak egy színjáték. Vagy tényleg megváltozott volna? De mégis mitől? 

De ez az oldala tetszett. És ettől összezavarodtam. Pár napig hanyagoltam a társaságot, hogy mindent helyre tehessek magamban. Én tényleg nem tudtam mit akarok. Azt se, hogy mit nem… Ez nem vall rám. A végső döntésemben persze kaptam segítséget. Miután feltűnt Neki, hogy nem vagyok önmagam, elvitt egy bizonyos helyre, ami nagyon tetszett. Teljesen elzárva a civilizációtól, körös-körül a természet. Tényleg nagyon szép volt. Leültünk egy fa tövébe, és egy üveg vodka mellett beszélgettünk. Majd megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Mire én pár másodperc gondolkodás után rávágtam „hát persze ZAYN!”  

Szóval így történt. Azóta se tud róla senki, pedig már eltelt pár hét. Megünnepeltük Tommo barátunk születés napját, és karácsonyt is. Ma pedig az év utolsó napja van! A srácok egy nagyszabású partit szerveznek, amiben megkértek segítsek be én is, így épp a fuvarosokkal egyeztetek, akik most bökték ki, hogy nem biztos, hogy a megbeszélt időre ideér az áru… Szóval kénytelen vagyok valaki segítségét igénybe venni, különben nem lesz pia, díszlet, és semmi más. 

Niall felvállalta, hogy elmegy pár haverjával, és ide hozzák, amit tudnak. Így ez a gond félig kipipálva. Az idehívott személyzet szorgosan dolgozik, hogy mire este lesz, tiszta legyen ház. Míg Harry és Liam a féltett tárgyakat cipelik be egy szobába, amire ahogy ők mondták „szuper titkos One Direction zárat” tesznek. Ezt nem tudom, hogy értsem, valószínűleg belakatolják, és őröket állítanak oda… Szóval valószínűleg csak bezárják… Majd meglátjuk…

 Aztán ott van Louis és Zayn, akik a bútorokat tologatják mindenfele, és persze mértani pontossággal beállítják őket, hogy mindegyik tökéletesen álljon. Én pedig itt állok a nappali közepén, és a többiek munkáját elemzem… 

Mivel még tél van, kint hó, és rettentő hideg, ezért beltéri buli lesz. Először kételkedtem, hogy lesz-e elég hely, de most, hogy így körbe nézek… Rengeteg hely van. Szerintem ki fogjuk tölteni, mivel több, mint 70 embert hívtak. 

*

Lassan besötétedett. Az év utolsó napját szervezkedéssel töltöttük. Ami személy szerint engem eléggé lefárasztott, de a java még hátra van. Gyorsan felszaladtam a szobámba, hogy felöltözzek. Elkezdtem turkálni a ruháim között. Annyi dolgom volt, át se tudtam gondolni, mit is veszek majd fel… és ilyenkor jön a rádöbbenés, hogy semmi normális ruhám nincs… Aztán nagy nehezen találtam valamit, amit felvehetnék. Szóval egy koptatott farmer shortban és egy fehér ejtett vállú, fekete „HOPE” feliratú összeállításban mentem le, mivel tudtam a buli közben úgy is meleg lesz. Habár senkit sem fogok ismerni, mégis várom már. Sosem volt akadály beilleszkednem egy adott társaságba. Ha akartam sikerült, ha nem akartam nem sikerült. Így volt ez az évek során. De most vegyülni akarok. Kikapcsolni. Új életet kezdeni. 

*

- Oké, hamarosan érkeznek a vendégek. Niall. Hol van Niall? – nézett körbe Liam. 

- Itt vagyok! Oh… Uh… Tegyük le! – ejtettek a lábunk elé egy nagy dobozt Niall és egy másik szőke hajú srác. – A többi még a kocsiban. 

- Segítsünk behozni? – vette át a szót Louis. 

-  Aha. Gyertek! – intett maga után, mire mindenki kiment, kivéve én és Zayn. 

- Te nem mész segíteni? – löktem oldalba. 

- De. Mindjárt. Csak el akartam mondani, hogy csodálatos vagy! – nyomott egy puszit a számra. 

- Ó köszi. – pirultam el.

Ezek után Zayn kiszaladt a többiek után, hogy segítsen becipekedni, én pedig az eddig behozott dobozokból szedtem elő éppen azt, ami benne volt. 

Első körben az italok érkeztek meg, így azokat kezdtem a bárpult felé cipelni, ahol máris át vette tőlem a „pultosunk”  

Hát számomra még mindig furcsa, hogy van felbérelt személyzet, akik szinte majdnem mindent megtesznek, de talán ideje hozzá szoknom… Nem. Azt hiszem ehhez egy magamfajta sosem fog hozzá szokni. – mosolyodtam el magamban. 

Szóval megálltam ismét a nappali közepén és a pakolókat irányítottam, mit merre tegyenek. 

Épp hogy végeztünk mindennel,- fények, zene, italok, kaja, és egyéb szerintem tök fölösleges, de igen dekoratív díszek összerakásával, felszerelésével,- meg jöttek az első vendégek. Majd lassan a többi és a többi. Híres emberek, és a srácok civil haverjai, ismerősei. Eddig nagyon nem történt semmi, a zene is csak halkan szólt. Aztán a srácok magukhoz vették a szót, és; 

- Hello mindenki! – kiáltották egyszerre, minek hatására nagy ujjongást kaptak. 

- Örülünk, hogy mind itt vagytok! Remélem, nem okozunk csalódást! És akkor ne is húzzuk tovább az időt! Kezdődjön az év utolsó bulijaaaa! – húzta el a végét az én boyfriendem, és azonnal üvölteni kezdtek a hangfalak. A tömeg egyszerre mozdult meg, mindenki táncolt az első egy-pár ütemre, majd klikkesedni kezdtek, és nagyokat nevetgéltek és a zenét túl kiabálva próbáltak egymással információkat közölni, kisebb-nagyobb sikerrel. A srácok is jártak körbe, hol itt, hol ott voltak, dumáltak. Hogy én? Hát én a bárpultnál ültem, és néztem a számomra ismeretlen embereket. Azon gondolkodva, oda megyek-e még ma valakihez…? S közben a mixerünk által kevert koktélokat kóstolgattam, és közben mindegyikről megtudtam valami érdekeset neki hála.

- Hé, Kékség csatlakozz hozzánk! – húzott maga után Louis, aki időközben mellettem termett. 

- Na, Louis! Nyugi már… Magamtól is oda mentem volna valakihez. –mérgelődtem, mikor már ott álltam Louis haveri társaságában… Rögtön be is mutatott nekik. Rajtam kívül csak egy lány volt, Eleanor.  

- Sziasztok! – intettem mindenkinek. 

Egész jó társaságnak bizonyultak, jól elvoltam velük, és egyre többen jöttek oda hozzám, hogy megismerhessenek. Épp Liam egyik lány ismerősével, talán Lisával beszélgettem, mikor feltűnt az ajtóban egy vörös hajú, szeplős úriember. Rögtön elakadt a lélegzetem. Hiszen Ő Ed! Ed Sheeran! Sokszor az ő zenéi segítettek át egy-egy rossz szakaszában az életemnek, és sosem hittem volna, hogy egyszer láthatom Őt élőben, és most mégis. Itt van! 

- Héj figyelsz rám csajszi?! – topogott Lisa. 

- Ne- ne haragudj. Egy pillanat. – álltam arrébb, szememmel követve Ed-et, majd mikor eltűnt kétségbeesetten forgolódtam össze vissza. 

- Kit keresel szépség? – ölelt át hátulról Zayn. 

- Az előbb. Láttam. Itt volt! – fordultam felé. 

 - Ki? Kit láttál? 

- Ed! Ed Sheeran! – néztem fel rá. 

- Hah. Az könnyen lehet. Harryvel nagyon jóban vannak. Ha gondolod, bemutathatlak neki. –mosolyogott rám édesen. 

- Ó az nagyon jó lenne! – haraptam bele ajkaimba. 

Elindultunk hát, hogy megkeressük. Szerencsére nem nagyon kellett keresgélni, hamar meglett. Éppen a kanapén ülve beszélgettek Harryvel. 

- Zayn! – nézett fel ránk Ed. 

- Jó látni haver. – fogtak kezet egymással. 

- És a hölgyben kit tisztelhetek? – nézett most rám. 

- Én? Én – hogy is hívnak? – Vaaalancy. 

- Hát akkor, szia Valancy! Ti egy pár vagytok? – mutatott rám és Zaynre. 

Mindketten egymásra néztünk, Zayn tőlem várt jóváhagyásra, de én teljesen lefagytam. 

- Nem azok. Val. csak nálunk lakik egy kis ideig. – szólt közbe Harry, amiért kicsit hálás vagyok, mert se én, se Zayn nem mondtuk volna ki szívesen, hogy nem egy párt alkotunk. 

- Ja, értem. Ne haragudjatok. Pedig összeillenétek. – erre természetesen fülig elpirultam, ami szerencsére a fényektől nem látszott. 

- Ed! Valancy meg szeretne téged ismerni. Ezért hoztam ide. – tolt felé Zayn. 

- Na, tényleg? 

- I-igen. Csak el szeretném mondani, hogy mennyire felnézek rád. És hogy a zenéd mennyit segített nekem. – hajtottam le a fejem, hogy utána félénken felnézhessek, és elereszthessek egy gyáva mosolyt. 

- Örülök, hogy ennyit jelent neked a munkásságom. Az ilyet mindig öröm hallani. – mosolygott. 

Na igen. Szóval lassan elmúlt a kezdetleges félelmem, és egész jól eldumáltunk, míg Harry Zaynel csevegett. Majd kb. fél óra múlva arrébb álltunk fekete hajú pajtásommal, mégse zavarjuk tovább őket.

*

- Táncolsz velem? – fordult felém Zayn, mikor meghallotta a következő számot, ami szintén egy pörgős pop zene volt. 

- Hmm. Miért is ne?! – feleltem, és elindultam a táncparkett felé. 

Éreztem, van már bennem valamennyi, de ezt még tudom kontrolálni, ellentétben Zaynnel, akin tisztán látszott, hogy már nem önmaga. 

Mindketten elkezdtünk táncolni, elfeledtük, hogy mindenki más itt van, hisz ki nézne minket?! Egymással szemben álltunk, nem is mondanám táncnak, inkább ritmusra lépegettünk, s közben végig egymás arcát néztük, majd Zayn gondolt egyet és megfogta a kezem, maga után húzott, egészen fel az emeletre, be a saját szobájába. Az utat kissé botladozva tettük meg. Ott a falnak támasztotta hátam, és egyből a számnak esett. Engedelmesen utat adtam nyelvének, mely rögtön táncra hívta enyémet. Kezeimmel körbe fontam nyakát, közelebb húztam magamhoz. Már nagyon rég vágytam érintésére. És most végre kettesben vagyunk! Két csók között kiszúrtam az asztalon lévő, félig üres Royal vodkát. Zayn is odanézett és miután felfogta célzásom, hátra lépett érte. Lecsavarta a tetejét és kacéran rám mosolygott. Pólójánál fogva még közelebb húztam magamhoz.

- Ezt most elkérem – vettem ki a kezéből az alkoholt. 

- Nyisd ki szépen a szád! – utasítottam. 

Szó nélkül engedelmeskedett, ezért könnyű szerrel beleönthettem az italt a szájába, majd rátapadtam ajkaira. Részegítő érzés volt. Olyan mámoros. Zayn belenevetett a csókunkba, s kicsit elhúzott a faltól. Fogaival megcsipkedte ajkaim, kezeivel fenekemhez nyúlt. 

- Rugaszkodj el! – bíztatott. 

Ellöktem magam a földtől, lábaim pedig Zayn dereka köré fontam, így biztosítottam helyem. Bár tudtam, tart. 

Most egy szinten voltam vele, szemtől szemben láthattam gyönyörű, - bár most az alkoholtól, vágytól sötét – szemeit.

Újból egymás ajkainak estünk, hátam pedig újra a falnak nyomta. Majd számról áttért a nyakamra. Mindenfelé apró puszikat lehelt, így kitapasztalva gyenge pontjaim.

Mikor megtalálta azt szó szerint beleborzongtam, mire Ő halkan elkuncogta magát. Forró lehelete csiklandozta nyakam, gyengéden szívni kezdte, majd egyre erősebben. 

- Ej Zayn! Ezt nem szabad! Rossz kis fiú! – ráztam a mutató ujjamat, miközben próbáltam röhögés nélkül játszani a komolyt. 

Beleharapott ajkaiba, majd gondolt egyet és az ágyához cipelt. Óvatosan rá fektetett, majd fölém mászott. 

Lehúzta rólam a felsőm, majd a hátam mögé nyúlt, hogy kicsatolhassa melltartóm.

- Zayn! –állítottam le kezeit. 

Láttam a szemében, hogy csalódott, de én ezt még nem akartam. Nem kell ezt ennyire elsietni. De azt se akartam, hogy neki rossz legyen. Végül is egy pár vagyunk. Miért ne okozhatnék neki örömet?! Épp ezért kezembe vettem a dolgokat. 

Felnyomtam magam ülésbe, és magam alá tepertem Zaynt, aki erre értetlen arcot vágott.

- Mi-mit csinálsz? – kerekedtek ki szemei.

- Csak örömet szerzek neked. – simítottam végig most már meztelen felső testén. 

- Nem kell. Ha nem akarod… - hunyta le szemét érintésem alatt. 

- De szeretném, Zayn. –kapcsoltam ki nadrágját. 

Lassan lehúztam róla, s közben apró csókokkal hintettem be egész testét. Ujjaimmal végig simítottam kockáin, ajkammal súroltam bőrét. Halk nyögései mosolyt csaltak az arcomra. Mikor a V vonalához értem elővettem legaranyosabb mosolyom és felnéztem rá. A könyökén támaszkodva nézte akcióm. Bokszeren keresztül kényeztettem először. Mutató ujjam férfiasságán görgettem, miközben éreztem, egyre keményebb lesz neki. Élveztem kínzását. De ezt se húzhatom sokáig. Lassan a bokszere széléhez nyúltam. Két ujjam beleakasztottam, és lassan húztam lefelé, míg nem… 

- Oh, srácok! Titeket kerestelek! – örült meg nekünk Louis, akin tisztán látszott, hogy részeg. 

Szívem a torkomban dobogott, de talán Zaynnek is. 

- Mindjárt éjfél, gyertek! – nyílván izgatott volt, hogy vége az évnek, most jön a tűzijáték meg stb. 

Ezzel megfordult és elindult visszafelé. Hirtelen nagy kő esett le a szívemről, Zaynel pedig egymásra néztünk. Mindkettőnk arcára egy-egy mosoly kúszott. 

Ám ekkor megtorpant az ajtóban álló Louis. Lassan megfordult. Álla a padlót verte megdöbbenésében. Agya egyből kitisztult. 

- Ti meg mi a…? – hüledezett. 

Zavaromban arcom az alattam fekvő fiú mellkasába temettem. Az ember sokféle módon értelmezhet bizonyos helyzeteket, általában hajlamosak egyből rosszra következtetni. De a mi esetünkben, mondhatunk bármit, hülye, aki elhiszi. Ezt félre érteni nem lehet. Hiszen Zayn majdnem pucér, rajtam meg nincs póló. Ezen felül az ágyon fekszünk, vagyis én perpillanat Zaynen. És mégis kicsúszik a szánkon az a bizonyos szó, amitől „tuti” elhiszi mindenki, hogy „ez nem az, aminek látszik”.

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥ 

25. I love him!

Szervusztok! :) Mint látjátok itt vagyok. Tudom, nem én vagyok a legjobb író, de szerintem sokat fejlődtem, és ez részben a ti érdemetek is, mert nélkületek abba hagytam volna már :) Mindenesetre aki kíváncsi rá, elolvashatja az új részt!  FEJEZET ZÁRÓ RÉSZHEZ ÉRKEZTÜNK! A következő rész, már a 2. fejezethez fog tartozni. HA már itt tartunk, szeretném megköszönni azt a 20 (!!!) feliratkozót amit ez alatt a 25 rész alatt kaptam. Mindezért nagyon hálás vagyok. ♥
♥Good Reading! ♥

Az álmok örvénye magába szippantott. Elnyelt. A gondolatok elszálltak, megszűntek létezni. Egy olyan világba csöppentem, ahol nem volt semmi gond, semmi kétely. És csak én voltam. Halkan egy nyugodt dallam hallatszott. Egy réten voltam.  S körülöttem ezer meg egy virág. Jobban mondva pipacsok. A távolban fel véltem fedezni egy folyót. Rögtön oda rohantam. Vele szemben egy erdő volt. Én magam leültem a partra. Talpammal simogattam a vizet. Minden olyan nyugodt volt. Magamban dúdolgattam azt a bizonyos dallamot, amit hallok. Behunytam a szemem és élveztem, ahogy a meleg szellő simogatja arcomat. Mikor újra kinyitottam szembe találtam magam egy őzzel.  Pár centire volt tőlem, mégsem ijedtem meg. Halkan felnevettem és megsimogattam. Az állat hagyta magát, letelepedett mellém. Ekkor felbukkant az erdőből egy vadász. Kezében puskát szorított. Egyből megszűnt a béke s helyét a nyugtalanság töltötte be. A zene is váltott. Az ég is beborult. Az őzre célzott.
- Ne! – kiáltottam és elé ugrottam.
A vadász nem csinált semmit. Arcát sem láttam.
- Ne légy bolond! Menj onnét! – szólított fel.
De nem engedelmeskedtem neki. Testemmel védtem az állatot. A vadász könyörgött, hogy álljak arrébb. Az őz mögöttem állt. Éreztem, hogy fél. Mikor már vagy századszorra kért s én még mindig nem engedelmeskedtem, vonásai megfeszültek, ideges lett.
Felemelte fegyverét, és rám célzott.
- Én nem akartam! – kiáltott fel, majd meghúzta a ravaszt.
Fájdalmamban a földre rogytam, kezemmel vérző sebemet szorítottam. Még egy lövést hallottam, s a mögöttem álló őz nyüszítve elmenekült. A golyó mintha a szívemet érte volna, majd megszakadt… - felébredtem.
Felültem az ágyon, hátam a falnak döntöttem, s kinéztem az ablakon. Már sötét volt. Csak a lámpák égtek. Innen sajnos nem látni az Eiffel tornyot, se semmilyen nevezetességet. Úgy ahogy csönd is volt, csak egy-egy autó dudálását, fékcsikorgást, és egyéb általános zajokat hallottam. Rá néztem az órára.21:02. Vajon a srácok visszaértek már?
Felkapcsoltam egy lámpát és útnak indultam. Az ajtóm előtt, ott ált az őröm… John.
- Hova-hova ilyen későn? – nézett rám.
- Magának is szép estét! Csak arra lennék kíváncsi, a többiek vissza értek-e már…?
- Eddig még nem. De hamarosan várhatók. – nézett az órájára. 
- Okk. – nyomtam meg a „k” –t.
Sarkon fordultam és visszamentem a szobámba.
- Várjon egy percre! –szólt utánam John.
- Igen? – fordultam vissza.
- Nem maradna egy kicsit? Beszélgetni vagy valami… Tudja elég unalmas a szakmám ezen  része. – nevetett fel.
Meglepett mit ne mondjak. Pont John szeretné, ha maradnák beszélgetni?!
- Azt hittem utál. – mentem vissza.
- Hát. – húzta el a száját. – Tény, hogy nem kedvelem magát, de talán nem olyan rémes… – mosolyodott el.
- Ohh vagy úgy. Hát akkor kezdjük elölről. – nyújtottam felé a kezem. – Valancy.
- John. – szorította meg.
Én a magam részéről leültem a földre, vele szemben. Ő pedig egy székre.
- Szóval John. Mióta dolgozik a fiúknak?
- Most szerződtettek. Úgyhogy nem olyan régóta. És maga, honnan ismeri Őket?
- Az bonyolult. Ne menjünk bele. –tereltem a témát a fájdalmas emlékekről. Hisz’ a srácokkal valót találkozásom oda vezet vissza. – De mondja csak, mit gondol róluk?
- Én nem mondhatok véleményt. Teljesen mindegy, hogy én mit gondolok róluk, a kötelességem, hogy megvédjem őket, még ha seggfejek is. Ezt most általánosságba mondom, nem kifejezetten rájuk gondoltam.
- Aha. Értem.

Abban a fél órában, amíg nem jöttek a srácok, Johnnal beszéltem. Nem is olyan ellenszenves… Lehet, többször jövök hozzá dumálni.
- Sziasztok! – köszöntem, még mindig a földön csücsülve.
- Uraim. – állt fel John.
A srácok intettek neki, és nekem is. Felálltam a szőnyegről, kinyújtóztattam a lábaim.
- Hát te? – kérdezett rá Louis.
- Csak beszélgettünk. Baj?
- Nem azért mondtam.
- Jó. Milyen volt a koncert? – álltunk arrébb az útból, hogy mindenki elmehessen a saját szobájába.
- Óóó nagyon klassz volt! – lelkendezett.
- Szereted ezt csinálni ugye?
- De még mennyire. Egyszerűen imádom.
- Látszik is rajtad! – mosolyogtam. – És jól is csinálod.
- Hát. Köszönöm. Ez most meghatott. – szórakozott egy kicsit. – De hulla fáradt vagyok! Ha nem lenne nagy baj én most… - mutatott a háta mögé.
- Nem. Dehogy! Menj csak. Jó éjszakát Louis! - köszöntem el Tőle.
- Neked is Kékség! – búcsúzásképp’ kaptam tőle egy ölelést, majd eltűnt az ajtó mögött. Én is bementem a szobámba. Pár perccel később pedig kopogtattak az ajtómon.
- Igen? – nyitottam ki. – Zayn! – amint megállapítottam egy levakarhatatlan mosoly jelent meg az arcomon.
- Megígértem elviszlek még valahová. Készen állsz?
- Öhh ha így jó leszek..? – néztem magamra.
- Számomra tökéletes vagy. Na gyere induljunk. – fogta meg a kezem és indult meg a lépcső felé.
- Na! Lassíts már Zayn! – nevettem fel, hiszen még be sem csuktam az ajtót, sőt a cipőm se volt még bekötve. John biztos furcsállta a mi kis párosunk, de nem kérdezte meg hová megyünk. Talán mert velem volt Zayn nem merte, esetleg tudta, vele elengedhet.
Leszaladtunk a lépcsőn majd a hátsó ajtón távoztunk. Kint kicsit lassítottunk. Egymás kezét fogva ballagtunk. Zayn vezetett. Fogalmam sem volt, hová visz, de bíztam benne. Út közben próbáltam faggatni, de hiába. Meg se szólalt. Végül feladtam, s nem sokára meg érkeztünk a Szajna partjánál lehettünk. Hirtelen nagyot dobbant a szívem, eszembe jutott a mai álmom. De tudtam, ha Zaynel vagyok, nem eshet semmi bajom. Sőt…
a parton kis köves út volt, és apró lámpák. Igazán hangulatos volt. A mólón kis mécsesekbe gyertyák égtek. Szerencsére a szél nem fújt, egész kellemes idő volt.
- Na? Tetszik? – fordult felém Zayn.
- Igen. Ez-ez gyönyörű!
- Arra gondoltam itt egy nyugodtabb környezetben jobban megismerhetnénk egymást, vagy valami. Mit gondolsz? 
- Öhm. Zayn.
- Valancy. Azt szeretném, hogy mesélj magadról. Kérlek! – nézett rám szomorúan. Tudtam, hogy benne megbízhatok. De készen állok én erre? A kapcsolatra meg, hogy újból szembe nézzek a múltammal? Nem hiszem. De szeretem Zaynt! Nem akarom elveszíteni…
- Valancy miért nem beszélsz róla? Nem bízol meg bennem? – hátrált.
- Nem Zayn! Nem erről van szó! – éreztem, ahogy egy gombóc keletkezik a torkomban. De megpróbáltam lenyelni. Hisz’ ez így helyes.
- Mindegy. Nem erőltetem. Leülünk? – nyújtotta a kezét.
Lementünk a mólóhoz és leültünk rá. Egy ideig csak csendben néztük a folyót… Aztán összeszedtem minden bátorságomat.
- 15 éves voltam… - motyogtam.
- Hmm? – fordult felém Zayn.
Lehajtott fejjel az ujjaimat birizgáltam.
- 15 éves voltam… Tizenöt.
- Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz…
- Boldog voltam. Valaha én is boldog voltam. Hihetetlen…
- Valancy… - fogta meg a kezem. Felé fordultam.
- Mindig is jó tanuló voltam. Részt vettem minden iskolai rendezvényen. És sok barátom volt.
Baletteztem. Akkoriban profi táncos szerettem volna lenni. Fel is vettek egy tánc suliba.
- És mi történt?
- Miután elmúltam 16 ott hagytam a sulit. 6 évesen kezdtem táncolni. Meg volt mindenem, amire szükségem volt. Se több, se kevesebb. Első éves voltam a suliba, ahová jártam. Mellette folytattam a külön órákat a régi tanáromnál. Én akartam a legjobb lenni, és ezért mindent megtettem. Anyáék épp értem jöttek. Haza fele tartottunk. Emlékszem. Anya és apa a jövőmet tervezgették. Egyszer csak anya rohamot kapott. – csuklott el a hangom.

* Zayn*
Éreztem, hogy történt valami a múltjában.
- Epilepsziás volt. És ő vezetett. Apa próbált tenni valamit. De átsiklottunk a másik sávba. Képzelheted… A szembe jövő autó próbált fékezni, de túl közel volt. Néha még látom, ahogy anyám rángatózik, és apám kétségbeesetten kiabál… Szörnyű volt. Én kórházba kerültem. Egy hétig élet halál között voltam. A bokám és a könyököm eltört, tele voltam zúzódásokkal, és belső vérzésem is volt. Sokáig voltam altatásban a fájdalmak miatt. Engem megmentettek. De…
- De a szüleidet nem tudták. – fejeztem be helyette.
Félhomály vett körül bennünket. Míg beszélt egyszer nem nézett rám. De ezután nem szólt többet. Valószínűleg a könnyeivel küzdött. Tudom, mennyire utálja, ha sírni látják. Próbál erősnek tűnni. Tudom, mit gondol a sírásról. De ez nem egészséges.
Ujjammal felemeltem a fejét, nem sírt. De láttam rajt, hogy közel áll hozzá. Ott csillogott a szemében. Gyengéden végig simítottam az arcán.
- Sa-sajnálom. É-én n-nem vagyok rá ké-épes. Ne haragudj. Ne-nem tudom fo-folytatni. – kapkodott levegő után.
- Nem, semmi baj. – húztam közelebb magamhoz. – Majd ha készen állsz rá, folytatod.
- Köszönöm Zayn! – szorított magához.
Jól esett, hogy mindezt elmondta. És tudom, nem volt neki könnyű. De ahogy szavaiból kivettem, a legrosszabb még hátra volt.
- Bennem bízhatsz! Én melletted vagyok.
- Ezt jól esik hallani. – szakadtunk el egymástól.
Még mindig szembe ültünk egymással. Szorosan fogtam a kezét, hogy érezze, itt vagyok vele. Hosszasan néztük egymást. De itt az ideje, hogy lépjek. Annyira kívánom ajkait. Csábítanak. Annyira vágyom szeretetére…Boldogságára. Hogy boldog lehessen velem. Ezt szeretném. Én szeretném boldoggá tenni. Közelebb hajoltam hozzá. Lehelete csiklandozta arcom. Gyorsabban vette a levegőt. Centikre voltunk egymástól. Leheletünk keveredett, az arcát néztem, ő pedig a kezünket. Így voltunk egy ideig. Meg szerettem volna csókolni, de féltem, hogy ellök…
- A francba is! Megcsókolsz még ma?! – akadt ki. Nekem persze nem kellett több. Tudtam, hogy akarja. Ezer meg egy pillangó röpdösött a gyomromba. Megcsókoltam Őt.
Nyelvünk szenvedélyes táncba kezdett. Sosem akartam ezt abbahagyni. Hanyatt fektettem a mólón, és tovább csókoltam méz édes ajkait. Majd levegő hiányában elváltunk. De csodálatos volt. Kissé ziháltam. De Ő is. A hátamra feküdtem és megfogtam a kezét. Így fürkésztük a csillagos eget.
- Látod azt ott? Az a te csillagod. – mutattam fel a legfényesebb csillagra. 
- Az enyém? – nevetett fel. – Az enyém a leghalványabb csillag.
- Miért mondod ezt? Amiken átmentél, még ha csak egy részét hallottam is, még mindig ragyogsz.
- Inkább csak pislákolok. – nézte tovább a csillagok.
- Majd én segítek benn, hogy ragyogj. – adtam egy puszit a szájára. – Szeretlek Valancy.
Egyből rám vezette tekintetét. Mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott.
- Én is szeretlek Zayn! – Erre vártam! Végre! Én is szeretem, Ő is szeret, kell több? Nem! Majd gyorsan megcsókoltam. Minden érzelmem benn volt ebben a reménnyel teli édes csókban, mellyel megbélyegzett. Szeretem Őt!

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥ 

24. Encounter

Hello! 1. Sajnálom, hogy ekkorát csúszott a rész 2. hamarosan fejezet záró!! ;) 3. Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatásaitok, hogy nem hagyjátok el a blogot, a kommenteket, feliratkozókat. Ezekért mind nagyon hálás vagyok! :) ♥ 4. az új fejezettel új kinézet is fog változni, remélem az is tetszeni fog. 5. Nem tudom ki hogy képzeli el Valancyt, ezt rátok bízom, de most lesz "karakter képe" de ettől még mindenki úgy képzeli el ahogy szeretné. :)  Na de nem pofázok tovább. 

♥Good Reading! ♥ 

Reggel van. Kora, és hideg. Bár Párizsba még nem köszönt be a tél, mégis érezni már a kezdetét. Lassan ki másztam az ágyból. Számomra még nagyon reggel volt. Szükségem volt valamire, ami felélénkít. Egy energia italra esetleg egy kávéra. Előtúrtam a táskámból egy farmert és egy fehér ujjatlant. Igen, hajlamos vagyok még télen is ilyen vékonyan öltözni. Azért én se szeretek megfagyni, ezért felkaptam magamra egy pulóvert. Az a tervem, hogy meg keresem a konyhát. Vagyis az étkezőt. Ott biztos lehet kapni valami élénkítőt. Megnéztem magam a tükörben, és megállapítottam, hogy nem ártana megfésülködni. De ezt most elhagytam, és kócosan, papucsban indultam el. Szeretem, amikor megnéznek az emberek. Én ilyen vagyok. Kicsit őrült, és kitartó. Ez jellemez. Amit akarok, azt elérem. De ebbe most ne menjünk bele. Ki mentem, vagyis mentem volna az ajtón. Ám szembe találtam magam a srácok egyik testőrével. Pontosabban azzal, akit tegnap leráztam. Akaratlanul is csúszott egy mosoly az arcomra.
- Hova-hova kisasszony? – kérdezte, hangjával kifejezve menyire nem vagyok neki szimpatikus.
- Nyugi. Csak innivalóért megyek. – löktem oldalba.
- Azért van a szoba szerviz, hogy magának ne keljen le mennie.
- De én le szeretnék. – néztem rá csúnyán. De igaza van. Ebbe bele sem gondoltam. Nem baj. Most már csak azért is lemegyek!
- Nem engedhetem. – közölte csak úgy egyszerűen.
- De én csak egy kávét szeretnék inni! Ez olyan nagy kérés? – néztem fáradtan az előttem álló férfira. Részben mert hulla voltam még, részben mert nem volt kedvem veszekedni.
Ajtónyitódást hallottam. Át néztem az őr válla fölött, és megláttam Liamet, akinek szintén fáradt feje volt.
- Mi folyik itt? – kérdezte, s közben ásított egyet.
- Nem enged le!
- Kérem. Én azt a parancsot kaptam, hogy ne engedjem el sehová felügyelet nélkül. –
- Akkor miért nem megy le vele? – fogta a fejét Liam. De szerintem ez már az Ő fejében is megfordult. És arra juthatott, hogy jobb, ha mi nem megyünk együtt sehová. Ő se akar az én társaságomba lenni, és én se akarok az övében.
Liam visszament a szobájába a férfi pedig felém fordult.

- Menjünk. – Sóhajtott egy nagyot, és elindult.
Ellöktem magam a faltól, aminek eddig támaszkodtam és elindultam utána.
- Csak maga tehet róla, hogy most velem kellett jönnie. – gondoltam húzom egy kicsit.
Válaszul csak dörmögött valamit. A hotel egy belsőbb részébe vitt, ahol egy bár pult volt, és kis asztalok. Csak elszórtan lehetett látni egy-egy embert az egész épületben. A kísérőm megállt a fal mellett, én pedig a pulthoz mentem. A srác egyből felém fordult, végig mért majd megkérdezte:
- Adhatok valami?
- Van energia italuk? – kérdeztem reménykedve. Azt mégis jobban szeretem, mint a kávét.
- Ömm… - bement egy ajtón, majd fél perc múlva vissza jött. – tessék.
- Köszönöm. – elvettem, és kikerestem a zsebemből a pénzt.
Elindultam visszafelé.
- Azt hittem kávét vesz.
- Zavarja, hogy nem? – kérdeztem.
- Dehogy.
„beszélgetésünk” közben egyszer nem néztünk egymásra, de csak hogy jellemezzem; egy magas, megtermett, sötét bőrű pasiról van szó. Remekül el tudja rejteni az érzéseit, eddig csak napszemüvegben láttam.
Ekkor szöget ütött a fejemben valami.
- Mi a neve? – néztem fel rá.
- John. Magának?
- Valancy. – feleltem egyszerűen, s közben megnyitottam az italom.
Pár perc múlva kezdtem is érezni a hatását. Ekkor már a szobámba voltam. Felélénkültem, és… Basszus. Ma van a randink Zaynel! Kicsit összeszedtem magam. Megfésültem a hajam, fogat mostam stb. Nem soká pedig kopogtattak az ajtómon. Kinyitottam, és megláttam Zaynt. Tökéletesen belőtt sérója és pasis illata levett a lábamról. De tényleg, hogy lehet valaki ennyire szexi?! Istenem…
- Szép vagy! – mosolygott rám.
Kicsit elpirultam és végig néztem magamon. Időközben ruhát cserélte, mert rá jöttem, mégsem mehetek akárhogy. Most egy fekete nylon harisnya volt rajtam egy fekete szövet shortal, lila felsővel, amit ugyan a kabát takart, de hát még is csak. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy nem veszek magas sarkút, nem mintha hoztam volna magammal. Szóval, maradtam a bakancsszerű bokacsizmámnál. Összességében nem nézett ki rosszul…
- Indulhatunk? – nyújtotta felém a kezét.
- P-persze. – dadogtam megilletődve.
Alig tettünk pár lépést mikor eszembe jutott valami.
- Z-Zayn! Várj egy kicsit! Mi lesz a rajongókkal? Úgy értem…
- Uhm. Igaz. Nem mutatkozhatunk nyilvánosan… - gondolkozott el.
Ekkor támadt egy ötletem.
- Zayn! Tegnap… Vettem egy parókát. – közben kuncogtam egy kicsit magán a szón. – azt felvehetném! És akkor…
Először furcsán nézett rám, majd ő is kuncogott egy kicsit.
- És ha megkérdezik ki volt velem? Mit mondok?
- Vegyél fel te is valami!
- Hát jó…
Gyorsan visszaszaladtam, és felvettem a mű hajat.
- Barna? Jól ál! – csodált meg Zayn.
- Köszönöm. – nevettem el magam.
Közben Zayn is talált magának valamit. Konkrétabban egy kalapot és egy lencse nélküli szemüveget, hozzá még felvett egy sálat is, így valahogy kevésbé nézett ki Zayn-esen, de végül is ez volt a cél.
Természetesen a hátsó ajtón mentünk ki, ahol már várt ránk egy autó, sofőrrel. Ideje lenne megszoknom. Beültem hátra, Ő pedig mellém. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Ez olyan fura így… hiszen eddig Zayn a haverom volt, most meg… randira megyek vele! Még nem teljesen fogtam fel. Én… meg Ő. Hiszen két külön világ vagyunk. De egy próbát megér. Meglátjuk, mit hoz a ma. Nem mondom, kedvelem Őt. Olyan szinten, hogy az sokkal több, mint barátság. Tetszik nekem. De ahhoz, hogy az övé legyek, bizonyítania kell. El kell nyernie a bizalmamat. Nem. Nem azt mondom, hogy nem bízok Zaynben, csak… idő kell. Még egy kis idő. Találkozgatunk, dumálunk, kedves gesztusokat teszünk, és egyfajta bizalmas kapcsolatot alakítunk ki egymás közt. Különben, nem kell sok ahhoz, hogy bele szeressek valakibe. Legalábbis régen nem kellett sok. Csak ahogy az idő telik, és egyre több csalódás ér… Nehezebbé válik ezt a bizonyos kapcsolatot megteremteni. De hiszek benne, hogy sikerülhet.

- Hová megyünk? – kíváncsiskodtam.
- Majd meglátod! – kacsintott.
Egyszer csak lassított az autó, és mi kiszállhattunk. Egyből Párizs egyik legnagyobb nevezetessége tárult a szemem elé. Az Eiffel torony.

- Zayn! Ez… Ez az Eiffel torony! – Csodáltam meg.
- Igen. Nagyon szép. Igaz?
- Aha. Menjünk már közelebb! – húztam magam után.
- Haha. Lassíts! – húzott vissza maga mellé.
- Na, jól van de… Ez annyira hihetetlen.
- Örülök, hogy tetszik! Várj egy percet. – kacsintott, majd elrohant.
Fogalmam sincs hová ment… Addig is leültem egy padra, és vártam…
Lábammal a földön doboltam, s mikor megláttam még 2 lábat magam előtt felnéztem.
- Virágot a virágnak. – kacsintott, majd előhúzott egy szál vörös rózsát a háta mögül.
- Óóóh. Ez kedves. – Szinte elakadt a lélegzetem. Egy igazi úriember.
- Esetleg meghívhatom egy kávéra? – nyújtotta felém a kezét, amibe én kacagva bele karoltam.
Rendeztem vonásaim, és mint valami úri hölgy ballagtam partnerem mellett.

Bementünk egy igen csak hangulatos kávézóba, s helyet foglaltunk egy eldugottabb zugában. Amint kényelembe helyeztük magunkat jött egy pincér, akitől mind ketten egy-egy forró kávét.
Egy kicsit vártunk, hogy meghűljön, aztán szép lassan megiszogattuk, és közben átrágtuk magunk egy csomó témán. Mind valami felszínes volt, valami, ami érdektelen, de mégis beszédtéma. A végén már szinte nem is figyeltem, inkább csak automatikusan válaszolgatta, kérdezgette. Egyre inkább egy olyasfajta kérdés fogalmazódott meg bennem, amit nem tudtam, meg merjek-e kérdezni. Nem lenne-e illetlenség…? Nem mintha, tipikusan az a lány lennék, aki foglalkozik azzal, hogy mi illetlenség, és mi nem. De talán nem is miatta nem merem megkérdezni. Nem azért, mert pofátlanság vagy, mert úgy gondolom, nincs közöm hozzá. Nem. Azt hiszem… Azért nem merem, mert félek, mi lesz, ha visszakérdez. Hisz’ látott egy részletet az életemből, de nem az egészet, nem tudja az előzményeket. Szinte semmit… Én is kíváncsi lennék a helyében… De ki nem?!
- Hahó! Valancy itt vagy? – lökődött meg Zayn.
- Mi? Ja persze! – eszméltem fel. – Zayn mesélj magadról!
- Tessék? – lepődött meg. Pedig ezen nem kellene. Ez természetes, ha valakivel kapcsolatot szeretnénk nem? Na jó, azért az nem lenne nagy baj, ha Ő nem akarna megtudni rólam…. Sok mindent…
- Csak mondj pár dolgot magadról! – bíztattam.
- Hát, jól van. Zayn Maliknak hívnak, és…
- Olyat mondj, amit nem tudok! – dugtam ki rá a nyelvem.
- Haha. Jól van. Umm a gyerekkorom… Sokat csúfoltak, bántottak. Nem volt könnyű. De nem panaszkodom. Aztán minden rendbe jött. A többi fiú megbékélt velem, nem nagyon kerestem a bajt, de nem is voltam egy szent. És az életem egyre jobban alakult. Szerettem a zenét. Énekeltem. Rengeteget énekeltem. Aztán jött az X-factor, innét pedig tudod. – szürcsölt bele a kávéjába.
Elgondolkodtam mind azon, amit mondott. Neki pont fordítva alakult az élete mint nekem… de ismeri a fájdalmat. Igaz, más mikor valaki gyerek, mint mikor „felnőtt” . A gyerekek sírnak, toporzékolnak, és szomorúak. A nagyobbak pedig magukat okolják, sírnak, büntetik magukat, és depressziósak lesznek…
- Érdekes… - ült ki egy halvány mosoly az arcomra.
Ümmögött egyet majd tovább itta a – mostanra már- kihűlt kávéját.
- Most te jössz! – szólított fel.
Pont, amitől féltem.
- É-én nem szeretném, ha tudnád… Még nem. – hajtottam le a fejem.
De ma nem leszek szomorú, hiszen ma boldognak kell lennem.
- Hát, ha nem, akkor nem. – mosolygott, de láttam rajta, hogy egy kicsit csalódott is. Próbálta leplezni, de annyira nem jó színész.
Én is megittam a maradék italomat, majd felálltunk. Zayn kifizette, majd kézen fogva kisétáltunk.
- Hova tovább? – kérdeztem.
- Úgy gondoltam sétálhatnánk egyet.

- Rendben. Menjünk.

*Zayn*
Szóval akkor sétálunk. Menjünk. Huh. Nyugi. Ő Csak Valancy. Izzad a tenyerem. Ez normális? Tök zaklatott vagyok. Bár nem mutatom. Próbálok nyugodt lenni. De a tudat, hogy mellettem, egy kívül belül gyönyörű lány sétál… Huh… Régen nem éreztem ezt, mikor csak barátok voltunk. De most, hogy épp’ azért küzdök, hogy egy pár legyünk… Egyszerűen nem tudom hányadán állunk. Én teljes szívemből tudnám szeretni, de Ő egyszer közel enged magához, egyszer meg ellök. Nem tudom mit tévő legyek. Küzdök, mert szeretem! De nem tudja el képzelni, mennyire fáj, hogy Ő nem. De nem adom fel. Valancy az enyém lesz. Senki más nem tudja annyira értékelni, mint én. Velem boldog lehet! Megtöröltem tenyerem a nadrágomba és kicsit hagytam, hogy lehűtse a szél. Majd egy apró célzást tettem, hogy megfoghassam a kezét. Meglepődtem. Nem húzta el. Sőt! Vállával az enyémnek dőlt. Egy pillanatra megálltam. Nem szólt semmit, csak rám mosolygott, és én tudtam, most minden rendben van. Így ballagtunk a szerelmesek városában. Hamar elrepült az idő, sokat beszélgettünk. Némileg feloldódtam. De gondolom Ő is majdnem annyira izgatott, mint én. Vagy nem? Remélem de…

*Harry*
Lassan délután 1. Szokásomhoz híven jó sokáig aludtam. Nem eddig, nyugi. Csak mostanra kászálódtam elő a szobámból. Beszélni szerettem volna Zaynel, néhány a bandával kapcsolatos dologról. De mikor benéztem a szobájába nem volt ott. Lehet át ment valakihez. Sorba megnéztem az összes szobát, ám sehol senki. A folyóson álltam értetlenül. Hová tűnt mindenki? Egy szobát még nem néztem meg, de Ő nála nem hiszem, hogy vannak… Azért megnézem. Épp nyúltam a kilincs után mikor ismerős hangok szólítottak meg.
- Hé, Haver! – intett Liam.
- Na, végre! Hol voltatok? Titeket kereslek! Zayn hol van? – néztem körbe, de csak 3 srácot láttam.
- Passz. Reggel elment, csak annyit írt, hogy majd jön. – vonta meg a vállát Lou.
- Pedig beszélni akartam vele. Na, mindegy is.
- Szabad tudni, miről? – kíváncsiskodtak.
- Áh, csak az egyik számról. Tegnap… áh, mondom, hogy mindegy. – emeltem fel a hangom.
- Jól van. Bocs haver. Ne hogy már megegyél…
- Ne haragudj Niall. Szimplán ma nincs jó napom, úgy érzem. – ezzel elköszöntem és leléptem. 
Nem tudom, mi a fene van velem, egyszerűen csak nincs jó kedvem. A telefonom becsúsztattam a zsebembe, felkaptam a kabátom, majd levágtattam a lépcsőn. Először csak céltalanul bolyongtam, majd betévedtem egy boltba. Azaz nem is tévedtem, mert ösztönösen mentem. Hiszen már lassan 1 óra. A gyomrom korog, a torkom pedig ki van száradva.
Összességében vettem egy chipset és egy fél literes pepsit. Nem túl bő koszt, de mivel voltam olyan okos, hogy nem hoztam magammal pénztárcát, ezért csak abból tudok gazdálkodni, amit a farmerem zsebében találtam.
Szóval az ebédemmel kerestem magamnak egy helyet, ahová leülhetek nyugodtan, és elfogyaszthatom azt. Találtam is egy ideális helyet. Egy kicsit elkóboroltam a belvárostól, és most talán a város szélén lehettem. De nem egy elhagyatott helyen, nem. Talán csak egy szegényebb negyedében Párizsnak. Mellettem ott folyt a Szajna, körülöttem pedig egy játszótér volt, egy hintával és egy csúszdával mindössze. Leültem egy padra, és kibontottam a chipsem. Csak a szél zúgása adott mögöttem valami hangot. A fejemben üresség, elbambultam. Végeztem az „ebédemmel” de még maradni szerettem volna. Nem tudtam mit csinálni, elő kaptam a telefonom. Felnéztem Twitterre, és olvasgattam az emberek tweetjeit.
Bekövettem pár rajongót. Jobb ötletem nem lévén, én is tweeteltem. „Hello mindenki! Kicsit kikapcsolódok. Jó dolog. Szeretem Párizst! Xx” Épp hogy elküldtem, valami kerek – valószínűleg egy labda – neki csapódott a kezemnek, amiből szépen ki is esett az iPhonom.
- Héj! – kiáltottam fel. Gyorsan felszedtem a szétesett telefonom, és megnéztem nem esett-e baja. Majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem, visszacsúsztattam a zsebembe, és körül pillantottam. Pár méterre tőlem ott ált egy maximum 6 éves kisfiú s mellette guggolt egy hosszú vörös hajú lány, valószínűleg az anyja. Épp magyarázott neki valamit, majd felállt, megfogta a kezét és felém indultak. Felálltam a padról.
- Szia. Az öcsém szeretne mondani valamit. – lökődte meg a kisfiút. Szóval, mégsem az anyja. Most, hogy jobban megnézem nem is tűnik idősnek.
- Ömm… - nézegette a cipője orrát.
- Szóval? – leguggoltam mellé, és rá mosolyogtam. Ettől egy kicsit bátrabb lett.
- Elnézést. – nyögte ki. De aranyos… Imádom a kis gyerekeket.
- Jól van, meg bocsájtva. – kócoltam össze a haját. – Akarsz rúgni párat?
- Igen!
Felálltam és kicsit arrébb mentünk. Csak passzolgattunk, de Ő élvezte, és én se unatkoztam.
Majd mikor „elfáradtam” leültem eredeti helyemre, és társalogni kezdtem a lánnyal.
- Hello. Harry vagyok. Harry Styles. – nyújtottam felé a kezem.
- Emma. Emma Corner. – rázta meg a kezem.
- Ide valósi vagy? – kérdeztem rá, hisz’ angolul beszéltünk.
- Félig.
- Mesélj magadról egy kicsit. –bíztattam
- Ömm… Nem is ismerlek. Honnét tudnám, hogy nem egy sorozatgyilkos vagy?! – kuncogta el magát.
- Úgy nézek ki mint egy sorozatgyilkos?! – nevettem fel én is.
- Nem. De akkor sem ismerlek..
- Mint mondtam Harry vagyok, 20 éves csillagjegyem a vízöntő, esetleg hallhattál rólam, hiszen énekes vagyok, egy bandában énekelek, szeretem a macskákat, és a csinos lányokat. – kacsintottam a végére. – Most már ismersz.
- Ám legyen. Szóval Emma vagyok 18 éves, csillagjegyem oroszlán, egy átlagos lány vagyok, szeretem a pókokat és a nagymacskákat, van barátom. – öltötte ki rám a nyelvét.
- Akkor ez nem jött össze. – nevettem el magam.
- Hát nem, de sose bánd. – lökött oldalba. – Ne sértődj meg, de különben sem vagy az esetem.
- Oh, ez most szíven ütött. – imitáltam szomorúságot.
Szóval jól elbeszélgettünk, azt hiszem barátok lettünk. Kicsit csalódtam, hogy már foglalt, mert széplány, de amúgy se működött volna a távolság miatt. Meg 2 nap nem elég az ismerkedésre…   

Mindenesetre bekövettem twitteren, és megbeszéltük, hogy még dumálunk. Legalább értelmesen telt a napom. Ám nekem mennem kellett, hiszen hív a kötelesség. Elindultam visszafelé.
- Hát te meg hol voltál haver? – támadt le Tommo.
- Találkoztam valakivel. – vigyorogtam.
- Na, mesélj! – húzogatta a szemöldökét.
- Gyere. – hívtam be a szobámba.

*Valancy*

Az idő körülbelül fél 5. Az egész napot Zaynnel töltöttem. Csodás volt. De lassan ideje visszamenni a hotelbe, hiszen srácoknak este fellépésük. Eljutottunk odáig, hogy kézen fogva járunk, de egyelőre semmi komoly. Mikor visszaértünk, a hátsó ajtón keresztül mentünk be, majd beszálltunk a liftbe, ahol már levehettük mind ketten az álcánk. Jó volt végre úgy látni Őt. Tényleg Őt. Az igazit. A lift tükrében kicsit megigazítottam szanaszét álló kék fürtjeimet, majd mikor megálltunk a 4.-en kiszálltunk. A szobám ajtaja előtt megálltunk.
„Köszönöm. Sokat jelentett számomra, hogy eljöttél velem. Talán nem is tudod mennyire.”– súgta a fülembe Zayn.
- Héj, én köszönöm. Régóta nem volt ilyen szép napom. Ezért hálás vagyok neked.   
- Van egy tervem estére. Ha benne vagy. Elvinnélek valahová.
- Miért nem most vittél? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Uhm mert ez este sokkal szebb.
- Akkor ok. Már várom. – vettem elő legszebb mosolyom, majd elköszöntem és bementem a szobámba. Egyből rá ugrottam az ágyra. Szememmel a fehér plafont kezdtem pásztázni.
Ma nem megyek a fiúk koncertjére, helyette itt maradok. Kissé izgatott vagyok, mit tervez Zayn. Mindenesetre hulla fáradt vagyok. Lehunytam a szemem, s gyorsan el is nyomott az álom…

Ui.: Ha tetszik a blogom, vagy érdekel a folytatás, netalántán értesülni szeretnél az új részekről (hogy áll, mikor lesz fent stb.) Akkor csatlakozz a blog fb. csoportjához DWBH- A Blog :'D  ♥ vagy  kattints a lap szélén található feliratkozás a webhelyre gombra. De bloglovin' on is követhetsz. Ezt a lap szélén találod meg fent a blog archívum felett. És bal oldalt van kint egy szavazás. Örülnék az ottani visszajelzéseknek is. Ne feledjétek. 3 KOMMENT! és +1 FELIRATKOZÓ!  ;) ♥